Október közepén a FIA Swift Cup Europe az utolsó mindent eldöntő versenyhétvégéjéhez érkezik, amelynek helyszíne ismét a Hungaroring lesz. Hosszú és fordulatos idény áll a versenyzők mögött, mégsem dőlt el kihez kerül a 2016-os bajnoki cím. Sőt! Soha ilyen szoros és izgalmas szezonzárót nem láthattunk még a kupa történetében.
Az idei bajnokság 16 futamot és 7 versenyhétvégét foglal magába. Fontos szabály a Swift Cup Europe sorozatban, hogy a három legrosszabb eredmény minuszolásra kerül, azaz az összpontszámból levonódik. Ide nemcsak a legrosszabb eredmény tartozik, hanem a kiesés, vagy az olyan esetek, ahol a pilóta nevezett, de nem tudott elrajtolni.
A bajnokság szempontjából, most az FIA értékelést nézzük, hiszen ez a főbajnokság. Ezen kívül természetesen év végén a magyar bajnokot, az 1.3-sok győztesét, a legjobb senior és junior versenyzőt, valamint legsikeresebb hölgyversenyzőt is kihirdetjük.
A számolgatáshoz fontos tudni, hogy az utolsó hétvége folyamán összesen 64 pont gyűjthető.
Nézzük, hogy áll a bajnokság, és kik az esélyesek?
- Bernula István – 164 pont
Bernula 2015-ben már bajnok lett, akkor Tomas Bizub-al holtversenyben osztoztak a bajnoki trófeán. Nem is lehet kérdés, hogy idén címvédésre készül. A pontversenyben ugyan az élen jár, de a három legrosszabb eredmény eldobásával közel sem áll olyan jól. Számára fontos lesz, hogy a három hungaroringi futamon a másik két nagy esélyes, Csik János és Molnár Bendegúz előtt végezzen. Bernula nagy pályatapasztalattal indul neki a hétvégének, ahol minden esélye megvan a duplázásra.
2. Csik János – 157 pont
Talán Csik János áll legjobban a futameldobások tekintetében: 157 pontja van, három futam minuszolással pedig 154 pontja. Az érett, jól taktikázó és legtöbb – négy- győzelemmel rendelkező versenyző mégsem dőlhet hátra, hiszen egy megingás vagy rosszabb eredmény a bajnoki cím elvesztését jelentheti számára. Legoptimálisabb esetben elég lehet, ha “körbeverik” egymást a vetélytársaival, ám az elmúlt versenyeket nézve a Swift Cup Europe mezőnye tartogathat még meglepetéseket Csik, és a nézők számára.
3. Molnár Bendegúz – 155 pont
A meglepetés ember, mondaná az, aki nem követi figyelemmel a sorozatot. De a RaceStar program már 2015-ben is bizonyított, akkor Bizub bajnok lett Bernulával holtversenyben. A RaceStar tehetségkutató idei győztese szintén kitűnően szerepel a szezonban, Molnár Bendegúz az éllovasok között jár és a mínuszolást figyelembe véve jobban áll, mint Bernula István. Három futamgyőzelme van, igaz sokszor volt balszerencsés is. A tapasztalat nem mellette szól, de egykörös tempója megkérdőjelezhetetlen. Egész évben dinamikusan fejlődött, ha fejben össze tudja rakni a hétvégét, és hibátlanul versenyzik, bajnok lehet. Ehhez azonban le kell győznie két fő riválisát.
4. Forrai Gábor – 153 pont
Forrai az, aki megkavarhatja a kártyákat. A futameldobásokat tekintve ugyan Ő áll a legrosszabbul az élen állók közül, de már minden vetélytársát le tudta győzni futamon. Idén nincs győzelem még a neve mellett, amely főként a rajtjainak köszönhető ám ha ezen túl tud lendülni, meglepetést okozhat. Egy körön megvan a tempója, és ha végre megszerezi első győzelmét, egyből a bajnoki aspiránsok közé ugrik. De ehhez győznie kell!
5. Balogh Zoltán – 136 pont
Balogh Zoltán első ránézésre messze van az első négy pilótától. Jelenleg 136 pontja van, lemaradása 28 pont Bernulától. Azonban neki az eldobások már nem számítanak, hisz idén háromszor kiesett, így biztosan 0 pont lesz tőle levonva. Ennek köszönhetően a valódi lemaradása 18 pont, ami ledolgozható, de ahhoz 100%-os teljesítményt kell nyújtania. Balogh tehát három győzelemmel az élre ugorhat. Lehetetlen? Az autósportban nincs lehetetlen!
A bajnokság megnyerésére még matematikailag esélyes Mészáros Gábor és Keijo-Keke Platzer is. Számukra csak akkor van esély, ha az első öt pilóta többször is kiesik, és Ők futamgyőzelmeket hoznak.